Jókai Róza elég idegesítő nő lehetett, de mentségére szólhat, hogy ő volt  Laborfalvy Róza törvénytelen lányának szintén törvénytelenül, Andrássy Gyulától született gyereke, aki Jókai Mór unokájaként élt, és ment férjhez Feszty Árpádhoz. Tanult festeni, illetve örökké művészek között forgott, és emlékeit hála istennek, meg is írta. És akármilyen idegesítő is néha, örökké hálásak lehetünk neki a következő történetért, ami Mednyánszky Lászlóról szól, és a magyar művészettörténet egyik legszebb anekdotája.

“Egyszer egy hónapig lakott nálunk a Svábhegyen. Hozott magával vagy tizenöt vásznat, de csak kettőt használt. Arra azután pont harminc képet festett: mindennap másikat. Egyik nap erdő, másnap lekaparta, öregasszony lett belőle. Harmadnap lemenő nap, stb. És köztük micsoda műremekek! Mindennap megígérte: no, ezt elteszem. Másnap felkelt reggel négy órakor, mire a ház felébredt, meghalt a tegnapi kép. A hónap közepe felé csodálatos tünet mutatkozott a házban: egyenként eltünedeztek a poharak. Szidtam a cselédeket, bizton eltörik. Azok egymást gyanúsították. Egyszóval: meg volt bontva a ház békéje. Harmincadika felé már a kamrából kellett öreg, csorba poharakat az asztalra tenni. Egy szép napon Medi megszökött. Akkor azután felnyílt a szobája. (A majorosnak volt egy néma, félig hülye kislánya. Csak azt engedte be magához takarítani. Rendes, tiszta cselédektől irtózott.) Elállt szemünk-szánk a csodálkozástól! Glédába állítva a padlón körös-körül az eltűnt poharak! Szájjal lefelé fordítva, mert a talpukat használta palettának. Minden színhez külön, mindennap másikat: vagy három tucat pohár…”

Forrás: artmagazin.hu