Igényes gyűjtői körökben mindig nagy figyelmet kap Tóth Menyhért egy-egy felbukkanó alkotása. Az életmű késői korszakából származó "fehér" festményeihez hozzájutni szinte reménytelen, de az ötvenes években készült munkái hozzáférhetőek. Mivel az életmű lassan és nehezen találja meg magát a magyar művészettörténeti hierarchiában, ezek a képek még elérhető árakon cserélnek gazdát. Félő, hogy nem sokáig lesz ez így, mert a tehetősebb gyűjtők gyorsan levadásszák őket.
Tóth Menyhért 1904. január 2-án született Mórahalmon. 1980-ban meglehetősen szegényes körülmények között érte a halál Budapesten.
A Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János tanítványa volt. Mestere már akkor felfedezte benne a kivételes tehetséget, az egyéni látásmódot.
Alakjai nem realista alkotások, nem lehet ráismerni arra, akit éppen lefestett, mert képei gondolatokat fejeznek ki, azok művészi sűrítés eszközeivel, egyéni látásmóddal készültek, falusi élmények hatására.
Megörökített mindent, ami körülötte volt; a faluban szokásos tevékenységet, az ismerősöket, továbbá azt is amit csak Ő látott: az élővilág szimbiózisát, amelyben ember, állat, növény, föld és levegő összefüggő, együtt pulzáló egész.
Bevallottan a teljesség megfogalmazása izgatta, így alakjait idővel egyre kerekebbé formálta, s a kompozícióit egyre inkább kivilágosította a mindent betöltő fény.
Szembetűnő a Chagalléhoz hasonlító témafeldolgozása, s annak ellenére hogy bizonyos értelemben "vérbeli" alföldi festőnek tekintjük, a szürrealisztikus álomszerűséget, illetve a játékosnak tűnő könnyedséget mindvégig megőrizte.
Első gyűjteményes kiállítása 1964-ben Hódmezővásárhelyen volt. Ezt követően Magyarországon és külföldön is számos kiállításon mutatták be képeit. Hagyatéka a Kecskeméti Képtárba került. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a Kiscelli Múzeumban, valamint hazai és külföldi magángyűjteményekben.
