Muzsay András nagyszerű tárlatismertője kapcsán, amit az infovilág.hu hírportálon olvastam, kedvet kaptam egy kötetlen beszélgetéshez a művésszel, a G13 galériában.
Szeretem ezeket a beszélgetéseket. A művészek mindig más aspektusból közelítenek, és beszélnek a művészetről, mint a gyűjtők. Egy galériásnak folyamatosan figyelni kell rájuk. Főleg, ha Fajó Jánosnak hívják az illetőt.
Eddigi ismereteimet többnyire művészektől, művészettörténészektől és galériásoktól szereztem.
Az alábbiakban a kedvcsináló tárlatismertető:
"Konstruktivista művekkel kapcsolatban nem egyszer hallottam a laikus mormogást: „Hát ez meg mit ábrázol?” A jól felismerhető történeteket elbeszélő, vagy a konkrét szépséget megkövetelő piktúra híve nehezen tudja elképzelni, hogy a körökkel, három- és négyszögekkel, egyszerű, tiszta, jól elkülönülő színekkel magát kifejező művész ugyanúgy a világról és az emberről gondolkodik s mond véleményt, mint a realista, csak ő lecsupaszítottabb, elvontabb formanyelven teszi mindezt.A most 73 éves Fajó János ma is a geometrikus tradíciókból építkező, a konstruktivizmus művészetszemléletével alkotó művészember, aki szellemi mesterének Kassák Lajost tartja, ugyanakkor műveire hatással van az op-art (Vasarely), a minimal art és az újgeometria programja is. Csak mára eljutott odáig, hogy képei a 3 dimenziós térbe kilépő objektek formájában folytatják a megkezdett utat.
Ahogy Fitz Péter művészettörténész a tárlat megnyitójában rávilágított: Kassák több mint 120 éve született, Vasarely 1997 óta halott, Fajó János ma is közöttünk alkot, de a közöttük lévő összefüggések nemcsak személyesek és nemcsak formaiak, hanem elsősorban szellemiek. Ezt a legkézzelfoghatóbban maga Fajó fogalmazta meg „Kassák képzőművészeti hatása ma” című, 2002-ben keletkezett írásában, amely a most megjelent kötetében is olvasható:
„Tudom és hiszem, hogy a konstruktivizmus volt a XX. században az egyetlen szellemi irányzat, amely hosszútávon hatott a kortárs képzőművészetekre. Egyetlenegy szellemi magatartás sem tud ilyen erős, máig élő, átfogó hatást és permanens jelenlétet, továbbélést felmutatni. Hatásának titka totális életszemléletében rejlik, abban, hogy nemcsak esztétikai-művészeti irány, mint a kubizmus és a szürrealizmus, vagy nemcsak lázadás, mint a dadaizmus, hanem teljes világkép, élet-követelés volt. Az embert és az életet érintette meg, az emberi élet teljességét vette célba.”
Fajó János egész pályafutása során csak tiszta formákkal, geometriai kiindulású eszközökkel, tiszta színekkel és tiszta anyagokkal dolgozott. Művein az egzakt formarendszer az alapszínekkel és azok variációival párosulva, harmonikus szín- és formavilágot, tiszta arányrendszert eredményez. Képeinek kompozíciós alapelve a redukció, mely a természeti formák geometriai alapformákra való leszűkítésén, és e reduktív elemek variabilitásán alapszik. Mégis minden újabb műve cáfolja azt a vélekedést, miszerint a formai variációk látszólagos végtelensége behatárolja a lehetőségeket. Ezen a 3 Dimenzió kiállításon pl. olyan „képeket” látunk, amelyek a síkfelületből kimozdulnak a térbe, mélységet, testet kapnak, sőt kölcsönhatásba lépnek az őket környező felületekkel és terekkel is.
Fajó János: Szín-visszabontás. Itt van mindjárt a „Szín visszabontás” (balra) című kompozíció. Közismert, hogy ha a kék és a sárga alapszínt összekeverjük, zöldet kapunk. Fajó itt azzal játszik, hogyha egy kék lapból kicsusszan egy zöld elem, akkor láthatóvá válik kék síkfelszín alatti sárga belső térbeli mélység, amelyből jött. Tehát egy kék befogadó közegbe belekerült sárga kölcsönhatásából megszületik az új, a zöld. Ha egy picit tovább gondolunk: legyen a kék az anya, a sárga az apa, a zöld a kettejükből megszületett gyermek. Mint mikor az Ódában József Attila érzékeli a történelmi időt, és szinte visszabontja magát az ősökig. Tovább variálva: itt egy nyers mészfehérre festett fal adja a képbe belevont környezetet, de képzeljük el, ha ez egy fekete, vagy más színű falon volna kiállítva, netán a szabad természetbe belehelyezve látnánk a környezetével együtt, akkor a változatlan alapmű megint más kontextussal hatna. Számomra ezt az elvont gondolati játékot érzékelteti a mű.
Vagy: Fajó vesz egy homogén kört, két íves félkörre metszi, egymástól elmozdítja, koronggá alakítja a síkokat, s a köztük lévő törésvonalat is befesti, így a hasításokból előderengő pirostól szinte vérezni kezd a megtört anyag. Más látványt kapunk a szinte síkbeli object elé állva, mást annak tengelyétől elmozdulva.
A kihagyás, kimetszés is része az alkotásnak, – amint zenében a szünet legalább annyira fontos, akár a hangjegyek –, mert új színterekre látunk. A szobrokká lényegült objekteknél a térbeliség erősödésével a színek szerepe redukálódik Fajó számára; itt egyszerű, sötét, tömör fa az anyag. Az áttöréseken keresztül a mögöttes tér is szerepet kap; a Rés esetében például, egyenesen a hiátusé az igazi hangsúly, és a lágyan ívelt geometrikus formák a keretet adják. A tiszta és világos művészi beszéd tehát ugyanúgy közli a nézővel a maga mondandóját, csak meg kell tanulni „kevés szóból” is érteni.
Kassák életének jó részét művészeti elszigeteltségben élte át; Vasarely csak külföldön bonthatta ki művészetét; Fajó életének java része pedig oppozícióban, a hivatalos nyilvánosságon kívül zajlott. Ez is összeköti a három művészt, amit a kiállítás rendezői felismertek, s hogy mindezen fordítsanak, a galéria alagsorában tárlatot rendeztek be saját gyűjteményükből, ismét összehozva a hármas szellemi kört. Fajónak 1985–96 között volt munkakapcsolata Victor Vasarelyvel, akitől számos ismert és kevésbé közismert nyomatot és háromdimenziós plasztikát láthatunk, míg a szellemi mester Kassák Lajost néhány szép munkája képviseli. "
/Muzsay András-infovilág.hu /